Postás Cross: élmény?

Az előzőekben már taglaltam, hogy miért épp a Cyclosaurussal indultam. Az én szótáramban a cyclocross címszó alatt hideg, nedves, saras, gyakran leszállós és bringaemelgetős verseny szerepel. Azonban már Etyeken kicsit meg kellet cáfolnom magam, ugyanis a vártnál sokkal lendületesebb verseny volt, sokkal kevesebb sárral, mint vártam, így nagy nehezen rávettem magamat, hogy csak meg kéne nézni közelebbről ezt a dolgot. Folytatás

A Cyclosaurus

 

cyclosaurus1_beforeMI is a Cyclosaurus?
Egy Csepel Protosaurus (egyesek szerint RoyalFrisco, esetleg Frisco, de szerintem sokkal jobb a Protosaurus név) singlespeed változata, bütykös, sarazós gumival. Mert ugye a Protosaurust flipflop aggyal szerelik, tehát kapsz szabadonfutót, fix hajtást, és első, valamint hátsó féket is. Innentől kezdve csak rajtad múlik, mit raksz össze. Miután hozzám került ez a kis bicó, é egyből fixinek kezdtem el használni, arról, hogy milyen is ss-nek, csak halovány emlékeim voltak, mert talán a ’13as Bringaexpon kipróbáltam, de már akkor is a fixire voltam rákattanva. Folytatás