Pécs: Képek és beszámoló

 

eventpicTermészetesen nem zárhattuk az idei bringás “szezont” (tavasztól ősz végéig- ez intervallum között csak az igazán kemény arcok ülnek bringára) egy kis vidéki verseny nélkül: páran összedugtunk fejünket a Nájt Rásson belül, hogy valahova jó lenne elugrani a 23-ai hosszú hétvégén… mondjuk Pécsre, mert én személy szerint elég rég jártam már ott.
Pár héttel elötte Safi cimboránk leszervezte a hétvégét: Péntekre Cycle Me Home vetítést intézett Pécs belváros egyik romkocsmájába, a SZOBA nevű klubba, szombatra pedig egy remek kis alleycatet (pontról-pontra versenyt), majd egy draget hozott össze, így már csak az utazást kellett elintézni, mert Safi bónuszba még szállást is intézett nekünk.
Péntek kora délutáni indulást terveztem, 4 fő +3 bringára, azonban az elötte lévő csütörtök esti Nájt Rásson Roland barátunk váza megadta magát, így bepakolás közben, hosszas tanakodás után arra jutottunk, hogy ő végülis kihagyja ezt a hétvégét.
Pécsről dióhéjban, bringás szemszögből:
Pécs 120
Pécs egy közepes méretű város, egy meseszép belvárossal (mintha egy képeslapban élnél), ahonnan az összes külsőbb részt el lehet érni. Általában északra indulva azonnal dombokba és hegyekbe botlik az ember, dél fele pedig a vasúton való átkelés okoz hasonló bonyodalmakat, mint Budapesten a Dunán átkelni (nem lehetetlen, de gyakran számolni kell kerülővel). Úgy emlékeztem, hogy az közút minősége átlagosnak mondható, azonban mind a főutak, mind a mellékutak csak tűrhető kategóriába esnek nálam. Mélyek a csatornafedelek, és gyakran hullámos az út széle, ahol haladunk. Rengeteg másznivaló domb van, azonban mind tartogatja magában a lefele gurulás édes érzését.
Pécsen a külsőbb városrészeken kívül igen sok külváros van, ezek szinte mind kétsávos úton közelíthetőek meg, amik éjjel elég gyér világítással rendelkeznek, így éjszaka nem túl kellemes arra tekerni.
Pénteken a megérkezés után becsekkoltunk a Bike Pub Kerékpáros futárcéghez, akik a szállást biztosították nekünk, a Jókai téren. A Jókai tér szerves részét képezi Pécs történelmi belvárosának, így igen úri helyünk volt, tényleg minden a közelünkben volt.
Remek időnk volt, napközben szinte végig rövidnadrágban és pólóban lehetett bringázni, így érkezés után gyorsan el mentünk tekerni egy kört a belvárosban a vetítés elött.

Pécs 111A vetítés a Szobában nagyon jó hangulatban, és családias légkörben volt, a program pedig a következő volt:
Nájt Ráss x Blaudio x CMH, Budapest Alleycats, Cycle Me Home, Cycle Me Home 2: Feel free.
Már az első videó nagyon tetszett a közönségnek, és a többi videóval is sikerült kedvet csinálni a másnapi alleycathez, és a bringázáshoz.
A vetítés után páran összeültünk, és célbavettük Uránvárost, azonban egy defekt, és a késő este miatt végülis rövidebbre vettük a kört.
Pécs 022 royalfrisco
Szombatra kora délutánra is városnézés volt a program. Én mindenképp ki akartam tekerni a Zsolnay-negyedbe, mióta felújították (2010), még nem voltam ott. Igazán szép lett, szerintem mindenkinek érdemes legalább egyszer elmenni, és külön pluszpont, hogy bringával is nyugodtan körbejárható, senki nem szól egy szót se, hogy miért gurulgatsz ott, viszont érdemes sétálni, mert rengeteg apróság és szép dolog van, amit legalább lefényképezni érdemes!
Pécs 025
A szombati alleycatre este 7kor kezdtünk el gyülekezni a Széchenyi téren, kb 10-15en gyűltünk össze. A feladat a következő volt: 5, különböző helyen lévő Tom Marketbe kellett eltekerni, és ott dolgot venni a “bevásárlólistáról”, majd pedig a blokkokat bemutatva leadni a célban. Az öt bolt a következőek voltak:
-Tettye tér 1 (Tettye),
-Rózsa utca 2 (Kertváros),
-Nagykozári út 60 (már majdnem Nagykozár),
-Esztergál Lajos utca 1. (Uránváros),
-Komlói út 63.(Meszes)
daniút
Természetesen a feladatokat és a címeket csak a verseny rajtja után kaptuk meg. A verseny füttyszó helyett petárdahanga indult: mindenki sprintel a bringájához, megkapja a címeket és kombinál, mit miután rakjon a sorrendben. Én sokat jártam régebben Pécsen, képben voltam a városrészekkel, azonban ha pontos címet kellett keresni, na azzal már gondban lettem volna, ezért a következő taktikát követtem: meg kell fogni a legjobb pécsi srácot, és vele menni egész végig. Egy bibi volt csak ezzel a tervvel: míg a pécsiek nagy része váltós bringával indult, én a minifixivel jöttem Pécsre…
A rajt után mindenki megindult északnak a Széchenyi térről, én se teketóriáztam: hát hajrá, utánuk. Konkrét tippem nem volt, hogy merre indultak el, csak sejtettem, hogy a Tettye lesz a cél. Az emelkedő háromnegyedénél már igencsak le voltam maradva, és az egyik kereszteződésnél már elvesztettem a fonalat, így térkép elő… Térképezés közben Dani beért, és innentől együtt mentünk végig a versenyen. Első checkpoint, Tettye Tom Market pipa, merre tovább? Északkeleten ott a Komlói utas cp, szinte az van a legmesszebb és itt van ez a Hársfa utca. Életemben nem voltam még a Hársfa utcán, vajon mennyi szint van benne, és mennyire rossz az út… hát majd kiderül, hajrá! Gurulunk lefele a Tettyéről, nagyon jó a tempó, nem is nézzük az utcákat, csak megyünk balra-le, balra-le, balra-le, és egyszer csak belefutunk egy vaksötét rétbe… Hoppá, ez mintha nem lett volna benne az útvonalban, vedd csak elő a telefont…. Vissza egy dombot, máris jók vagyunk. Nekem személy szerint tetszett ez a Hársfa utca: igazi hullámvasút, minden mászásra jutott egy kis lejtő is, és a Komlói út felőli végén pedig igen szép kis hajtűkanyar-kombinációk vártak minket. (Egyszer tuti megyek még ezen bringával a másik irányból is!)
Felérünk a a Komlóira, biztos balra, észak fele kell menni, mert nagyon a Komlói közepére hozott fel a Hársfa. Mászunk fel, megyünk-megyünk, első házszám: 100. Szuper, akkor megint vissza, megyünk vissza a jó irányba vagy 2-3 kilométert, megvan a második Tom Market! Gyors kasszázás, a bolt elötti lecsúszott életű, nagy alkoholtartalmú úriemberek mondják nekünk az útvonalat, pedig nem is kérdeztük őket: srácok, innen a nagykozári, majd az elkerülőn át Kertváros, és onnan az Uránvárosba. Venném elő a térképet, igazolni magamnak az adott útvonalat, de az urak nagyon erősködnek, hogy jó lesz az nekünk (gyerünk menjetek már, egy csomóan voltak már itt, mármondtam az út vonalat, menjetek már!).
Gurulunk lefele a Komlóin, nagyon jó tempóban leérünk Pécs egyik legnagyobb lámpás kereszteződésébe, a 6-os úthoz, pont narancssárga, gyere Dani, jó lesz! Megvan ez is, lendületből a vasút feletti felüljárón, azon a 2 sávból az egyik lezárva felújítás miatt, megyünk az autók mégsem dudálnak, ezek szerint jól megyünk. Utána jobbra le, elkerülő: megyünk a semmi közepén, csak a villogók adják a fényt, nagyon messze vagyunk a belvárostól, városi fények is csak nagyon messze vannak. Dani, aki pécsi, mondja még sosem járt erre. Én is csak kocsival. Lassan a semmiségben feltűnik egy lámpás kereszteződés, és némi civilizáció: ez lesz az út a következő cp-hez! Egy balos és… a következő brutál emelkedő, esélytelen fixivel felmászni, toljuk, közben elfogy a vizünk is. Lassan felérünk a boltba, gyors kasszázás, italújratöltés, mehetünk!
gurulunk lefele végig, vagy 3-4 kilométer hosszan, vissza, keresztezzük az elkerülőt, itt is pont kiadta a lámpa narancsságában, jöhet a gyárváros, majd a kertvárosi rész. Gyárváros is nagyrészt nekünk lejt, Luki (fixivel) mászik velünk szemben a Nagykozári fele, már gyöngyözik a homloka… Ezek szerint mi jártunk jobban, hogy a Komlói felől jöttünk. Elhagyjuk a Gyárvárost, tekerünk Kertváros fele, végig mellettünk hatalmas távhő-csövek, némi közvilágítás, már látszódik a leheletünk. Itt már bőven ráérünk Danival beszélgetni, nulla forgalom, és az út is tűrhető. Megegyezünk, hogy az utolsó cptől mindenki egyénileg megy, aki a gyorsabb, az nyer kettőnk közül.
Beérünk a Siklósi úthoz (ez a délre vezető legnagyobb főút Pécsen belül), itt már én is képben vagyok, már én mondom az útvonalat. Megvan a Rózsa utcás Tom Market, a helyes eladó kisasszony már előre mondja, hogy a többi versenyző elvitte a zsömléket (4 zsömle volt az egyik tétel a bevásárló listán), és sokan voltak, úgyhogy siessünk. Innen átvágunk Kertvároson a Keszői úton, szemben ismét panelek, Dani lendületből fordul jobbra, a Pécs Pláza fele. Hirtelen nem tudom fejben összerakni az útvonalat, hogy miért erre megyünk, de egy kilométer múlva összeáll a kép, ismét átmegyünk a vasút felett, és a felüljáróról balra lemegyünk az Esztergál Lajosra. Jobbra a Jégpálya, ez ismerős, voltam jópárszor, jön az utolsó cp, Dani elkezd megindulni. Megérkezünk a Tom Marketbe, gyors kasszázás, Dani elöttem van másfél perccel, mikor kilépek, ő már bringára ült. Ejj, ez sietős lesz, gondolom, el se vagyok pakolva, a lámpáimat visszakapcsolni, nyomás! Dani a messzeségben villog, megelőz egy busz, beáll a kettőnk közé, nem látom Dani villogóját. Hát akkor vissza az Esztergálon, ez tudom, hogy a vasút mellett visz vissza, az biztos pont a tájolásban, majd valami úton felmegyek a főtér fele, legrosszabb esetben az Árkádnál. Találok egy szimpatikus, nem emelkedős utcát, amin lehet, hogy az előző napi esti bringázáson már jártunk, de nincs idő körülnézni, Dani biztos jobb útvonalon jött. Fel a Szabadság utcán, körforgalom (itt egy nagyon jó kis lejtős, minden irányból lendületes körfogalom van, imádom), majd a bíróságnál illegálban balra  fel a Jókai utcára, Jókai tér (hello szállás, hello Bikepub), majd beérkezés a célba. Szinte már mindenki bent van, de nem baj, a lényeg, hogy nem pécsiként is be tudtam fejezni a versenyt, és fixivel is végig lehetett menni. És ezúton is szeretném megköszönni Daninak, hogy együtt tudtunk menni!
Pécs 038
A beérkezés után lepakoltunk a Bike Pubban, és összekaptuk magunkat a dragre. Safi eredtileg kinézett útvonala, a Várfal feletti északi út a Barbakántól az Alagútig (Aradi vértanúk útja) igencsak emelkedős volt, és volt benne két kanyar is, így áttettük Szent István térre, hogy mégis a Belvárosban maradjunk. A táv így végül a Jannus Pannonius út fele lett, közel 250 méter, a Szent István tér egyik sarkától a Lakatfalig.
Pécs 077
A dragre összesen nyolcan neveztek, így egyértelműen páros indítás, egyenes kiesés volt a felállás. Voltak szoros futamok, a rövid táv miatt nem lehetett elengedni magad az utolsó métereken, hiába voltál elöl. A draget végül Andris nyerte, a Bike pubtól.
Az eredményhirdetés után mindenki a saját belátása szerint tett, hogy élvezi még Pécs maroknyi éjszakai életét, vagy a hideg miatt inkább hazasprintel.
Másnap még egy utolsó belvárosi krúzolást terveztünk Safival, amit megspékeltünk egy kis Boszorkány-úti kollégium látogatással, így még az utolsó napon is legalább egy kis kört tettünk Baranya fővárosában.
További képek itt: http://www.flickr.com/photos/bringadivat/sets/72157637116516666/
Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/496210173808322/
a SZOBA: https://www.facebook.com/pages/a-SZOBA/136494433043323
Bike pub: https://www.facebook.com/BikePubItal
Nájt Ráss: https://www.facebook.com/NajtRassBudapest

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>