Flatland Alleycat vol.4- beszámoló és képek

 

Flatland '13 199
Most következzék egy rövid beszámoló a Flatland Alleycat vol.4-ről. Ez egy remek kis verseny volt a március 15-ei hosszú hétvégén, Szegeden.
Én személy szerint csupán egyszer jártam a verseny elött Szegeden, akkor is csak gyalog, és hidegben, szóval túl sokat nem láttam még a városból. A hévégére elég pocsék időt jósoltak  a meterológusok, és ezt lehetett már abból is sejteni, hogy csütörtök éjjel megkezdődött az utóbbi évek egyik legváratlanabb havazása: a péntek reggeli indulásunkra már 10 centi havat is lehetett mérni Budapesten. Sebaj, az út leszervezve, a szállás pipa, bringák a kocsin, és eddig Szegedet mindenki Sun Cityként emlegette, szóval… hát lássuk, mit tartogat nekünk Szeged. (Végül kiderült, az egyik legjobb választás volt, és furcsán nézett mindenki, mikor a ragyogó napsütésben megkapta AZ SMS-t a Belügyminisztériumtól…)
Szóval megérkeztünk, és elég esélytelennek tűnt első blikkre a szegedi terep bárminemű haladósabb bringázásra. Lepakoltunk, és elmentünk egy kis városnéző rájdolásra. Ez később igen hasznos volt, egyrészt mert így éreztük a város méretét, és legalább azt be tudtuk lőni, hogy mégis melyik irányba van a Tisza (és meglepetésünkre a bringautakat igen is tisztítják!)
Flatland '13 014
Péntek délutánra megérkezett a pesti bringások másik része is, (busszal és vonattal is) el is kezdődött a klubélet A Műhely nevű bringaszervízben (ez volt a rendezvény központja: a Batthyány és a Szentháromság utca sarkán lévő csinos kis helyen kellett nevezni a versenyszámokra, amik innen indultak/innen indult a közös tekerés a versenyek helyszínére.
Flatland '13 022
Péntek este volt az első versenyszám: a Criterium körverseny, amit a Tesco parkolójában jelöltek ki a srácok: nem túl nagy, kb 3 parkolósornyi egyenes pálya, azonban a hóesés és a hideg miatt fagyott kis hógolyókkal tarkított csúszós terep, amin 12 percig kellett körözni. Nem épp ideális a gyors tekeréshez, épp ezért csupán 6 ember állt rajthoz. Ezen indultam én is, egy élmény volt az időjárási viszonyok miatt: minden kanyarban figyelni kellett. Túlságosan dönteni nem lehetett, viszont egy-két íven kis jégdarabok nehezítették a kanyarvételt, az egyenesekben pedig csak tartani lehetett a pedálfordulatot, hosszú gyorsítás már nem fért bele, mert jött a kanyar. Egész jól kaptam el az elejét, néhány előzés után beragadtam a második helyre, ahol pont messze volt az első helyezett, és az engem üldöző is azért kellemes távolságra volt. Így a 8-9. perctől már csak kényelmes tempóban tartottam magamat, és már inkább a minél élvezetesebb kanyarvételre mentem rá.
A Criterium után megint mindenki a Műhelyben találkozott, majd pedig közösen tekertünk át a Grand Caféba, ahol a Cycle Me Home-t lehetett megtekinteni. Nem bánta meg, aki eljött, egy nagyon jó hangulatú vetítés volt. A vetítés után pedig az estét mindenki a Monoban, az egyik legnagyobb helyi bringás kocsmában zárta.
Flatland '13 096
Szombat reggel verőfényes napsütés fogadott a két napi ítéletidő után: így a Tisza partnál jobb helyet nem is lehetett volna találni az inkább csak kívülről élvezetesnek tűnő Cyclocrossnak. A havas-saras terepen csak páran álltak rajthoz, és a verseny után a srácok mondták, hogy bizony nehéz volt: többet csúszkáltak, mint haladtak.
Flatland '13 120
A reggeli feltöltődés után délután kettőkor megindult a városon belül rendezett fő szám, az Alleycat. Aránylag röviden összefoglalva:
-közel két és fél óra a a városon belül, folyamatosan tekerve, ide-oda a kijelölt checkpointok között
-kapsz egy párt, akivel közösen kell összehoznotok minél több checkpoint érintést
-Szeged teljesen más mint Budapest. A távolságok a térképen sokkal-sokkal kisebbek, a Nagykörútjuk kisebb mint a mi Kiskörútunk, a lámpák sokksal-sokkal lasabban váltanak és ha valaki azt mondja, hogy az “húú de mössze van” akkor az gyakorlatilag 3 percre van bringával. :)
-sok a villamos sín a belvárosban, és valóban létezik a körforgalom-villamossín kombó.

A lényeg az, hogy abszolút ismeretlenként és a feladatokat alig értve egy nagyon jó hangulatú versenyen vettem részt. Az első fél óra kavargás után már fejből mentek hogy melyik bringaút merre visz (bizony, ha gyorsan akarsz haladni, akkor is érdemes Szegeden használni a kerékpárutakat!), később már a távokat is jól lehetett tervezni, és tényleg mindenütt ott volt az ember 5 percen belül (még a Nagykörúton is!) :)
A verseny után egy kis pihengetést követően kezdődtek a fixisták kedvenc versenyszámai a Dóm téren: a trackstand, a skid, és a drag. A hideg ellenére a nézők is egész sokáig bírták, majd még összeálltunk egy gyors csoportképre a Dóm elött, majd pedig következett az eredmény hirdetés a Gin Tonic nevű helyen, a Tisza Hotel alatti klubban.
Flatland '13 255
Ezt most nem részletezném, mindenki megkapta azt, ami neki járt.
Némi klubozás után bepakoltunk a kocsiba, majd pedig útrakeltünk, hiszen nincs annál rosszabb, min buli után keltegetni másokat, hogy indulás haza, a vasárnapi munka pedig munka, és a biznisz iz binisz Úgyhogy fájó szívvel, de elhagytuk Szegedet, és visszatértünk a jéghideg Budapestre.
Mindent összevetve egy nagyon jó hangulatú rendezvényt rittyentettek nekünk a szegediek, a város is a szívembe lopta magát, és a szokatlanul zord időjárás is a mosolygósabb arcát mutatta nekünk.
Úgyhogy jövőre ismét Szeged, Flatland Alleycat!
A további képeket pedig Flickr-en lehet megtalálni:
http://www.flickr.com/photos/bringadivat/sets/72157633029211010/with/8568627213/

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>