Magamról

én és a biciklim sárgaÉrces Tamás vagyok, a Bringadivat kitalálója, tervezője, alkotója. 2010 májusában végeztem a Budapesti Műszaki Főiskola Könnyűipari Mérnök Karán, ruhatervező szakon. Eredetileg ugyan nem gondoltam, hogy ruhatervező leszek, azonban később úgy hozta a sors, hogy ezt az utat választottam, és 2010 januárjában már javában a szakdolgozatomon dolgoztam, ami egy bringázáshoz tervezett, 10 darabos ruhakollekcióból állt. Később, a főiskola utáni útkeresés során arra az elhatározásra jutottam, hogy kár lenne azokat az ötleteket veszni hagyni, amiket a szakdolgozatom során kitaláltam, és belevágtam a az alkotásba Bringadivat néven.

Munkáim elsősorban bringásoknak készülnek. Ezek közül szinte mindegyik kerékpározás közben jutott eszembe, és később pedig alapos tervezés, majd tesztelés után nyerte el végleges formáját.
Fontos számomra az eredetiség, megbízhatóság, a praktikum, igyekszem olyan minőségben elkészíteni  a termékeimet, hogy az ne csak Magyarországon, hanem szerte a világban elismerést kapjon.