Bringaexpo 2014, Nagykép

Íme az idei Bringaexpo pár képben. Idén is jól nézett ki az expo, volt egy két új szereplő, egész jó standdal (pl Rose, Botecchia), és persze idén is minden a bringák körül forgott. Egyedül a Volkwagen megjelenését nem tudtam hova tenni, de erről majd lejjebb.

Idén is őrzött tároló várta a kerékpárral érkezőket az I.es kapunál. Így hatalmas sorbanállás sem volt a jegypénztáraknál.

Kezdésként mindig végigrohanok az Utazás Kiállításon is, idén milyen újdonsággal, és látvánnyal készültek a kiállítók. Rögtön az elején belefutottam ebbe a mozgó zongoristába: miközben zenélt, a zongora önjáróan haladt előre. Iszonyat jól nézett ki.

A másik ok, amiért az Utazáson is körül szoktam nézni: mindig találok valami különleges járművet, amit érdemes lencsevégre kapni: most épp ez a hírszerző-kamion jutott lencsevégre. Ti láttatok már ilyet kihajtott radarral?

Love it? Lock it!

Fél bicaj, fél villa

Hostess #1

Minden évben várom a Continental standját. Mindig nagyon profi a katalógusuk, és biztos hoznak valami újdonságot is. Amit ugyan idén elfelejtettem lefényképezni, úgyhogy maradt ez a Conti-csocsóasztal. Ez is király, nem? :)

Idén is kint volt az Electra, most csak ennyit fényképeztem tőlük, mert ha belemerülök az részletekbe, órákig csüngök a bringákon.

A Neuzer elhozta a saját, már működő közbringarendszerét, az EBIt.

csinifixik

Meglepő volt a Volkswagen szereplése az Expon: nem bringát akartak eladni, hanem a tudatos vezetésre ösztönözni.
1: Ha extra tudatosan akarok közlekedni, akkor csak néha veszem elő a kocsit, és inkább bringázok / tömegközlekedem,
2: ha meg mégis mindig autózom, úgyis figyelek a fogyasztásra, nem?

Száguldás a VW standon. Minden órában a leggyorsabb egy autóablakra tapasztható napellenzőt kapott.

Úgy látszik, idén már a 27.5 a sláger a 29 helyett

Azt nem lehet mondani, hogy nem lett volna közönségbarát a kiállítás. Tényleg mindent agyon lehetett tapogatni.

Csepel Royalfrisco. Idén sem volt róla túl sok infó, hiába 2013-ban jött ki.

Nem csak tisztára pucolt bringák voltak kiállítva

Bianchi, oldschool sarok

Mert a legkisebb is számít

Ha már van egy eleve nehéz, pocsék geometriájú háromkerekűnk, elfér rajta az a dögnehéz akku és agyváltó, nem?

Rose időfutam űrrepülő

Gyereket a nyeregbe #1

Néha utcai bringákat is lehetett látni. Itt épp egy defekt szerelődik.

A gumis kirakatokat valamiért mindig nagyon szeretem fotózni

Nehéztüzérség, Hajtás Pajtás

Fafelni @ Botecchia

Gyereket a nyeregbe #2

Hostess #2

Rettenet nyeregcső

Hostess #3

2014 Csepel Royal 4*. Idén ez az újdonság fixis vonalon, de ennél sincs konkrét ár, és megjelenési dátum, akár csak tavaly a Royalfrisconál (avagy Protosaurusnál). Remélem idén jobban működik majd a marketing, mert a közönség nagyon várja.

Ez a hajlított vázcső, maiért annyira oda meg vissza van mindenki.

Csengőt a csengőstől!

Piknikgép

Bus+trailer=nice set

Aki pedig még mindig szeretné az egészet megnézni egyben, az meglesheti a pár kimaradt képpel együtt Flickr-en:
http://www.flickr.com/photos/bringadivat/sets/72157642395393523/
Ha pedig észrevételed van, várom a bringadivat@gmail.com-ra, vagy a Facebook oldalra!
Köszi, hogy végignézted!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>